ördögandtoth
Menü
 
Csipa
 
Zsolti
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
The Story of Hooligans

A Hooligans

két tagja, Kiss Endi és Tóth Tibi már szerencsi gyerekkorukban együtt zenéltek. 9 éves korukban léptek fel először az Elektromos rock nevű zenekarban. 14 éves korukban csatlakozott hozzájuk Ördög "Csipa" Tibor és megalapitották a méltán hírhedt Ramsest, de amikor elérték első komolyabb sikereiket, közbeszóltak a felsőbb hatalmak: a srácoknak be kellett vonulniuk. Leszerelés után természetesen újra összeálltak, hogy folytassák a zenélést.


A zenekar több bulit lenyomott Pesten, amikor az egyik koncert alkamával találkoztak Révi Józsival - a Dance gitárosával - aki felkérte őket, csatlakozzanak annak újjáalakuló zenekarához. A fejek nem gondolkodtak sokáig: hamarosan rögzítették a Dance második lemezét - mely számukra bemutatkozó album is volt egyben.


A Dance-szel sikert-sikerre halmozva bebizonyitották (szakmának és a közönségnek egyaránt), van mit felmutatniuk a magyar zenei színtéren.


A zenekar öt éven át létezett, ám a srácok ennyi idő után úgy éreztek, váltaniuk kell, és a Dance-ből megismert P.G. tagságával 1997-ben összeállt a Hooligans. Még ebben az évben megjelentettek egy hatszámos maxit, s mivel ezt jól "vette" a közönség, hamarosan követte az első album.


Nem hall, nem lát, nem beszél cimen a Bogarts records adta ki az anyagot, P.G. helyett a Love zenekarból megismert Móritcz Norbi játszotta fel a basszertémákat, mivel P.G. úgy gondolta befejezi a zenélést. A lemez nem várt sikerekkel lepte meg a zenekart, két videoklip is készült. Az igazán nagy áttörést a Paradicsom cimü szám hozta meg a számukra, ezt a dalt a televiziók és rádiók egyaránt adták. Amire a fiúk régóta vártak beteljesülni látszott, országszerte ismertek lettek és teltházas koncerteket adhattak, majd 1998-ban ismét stúdióba vonultak, hogy felvegyék második, a Mesét, álmot, mámort címet viselő albumukat. Ennél az anyagnál némi image átalakitáson is keresztülmentek. Úgy tünik ez is jót tett. Ekkorra már a szakma elismerését is kivívták, az 1998-as E-klub beli Rock-vokson gyakorlatilag majdnem minden lehetséges díjat elnyertek. (A legjobb zenekar, a legjobb dobos, a legjobb gitáros, a legjobb baszusgitáros és a közönség által megszavazott legjobb koncert.)



A zenekar tagjai haveri kapcsolatba kerültek több hazai pop, rock és rap zenekarral, ennek köszönhetöen a Ganxta Zolee és a Kartel-ből megismert Big Daddy elvállalta a Hooligans harmadik lemezének szövegírását. Az első maxi - a Tartson örökké – még 2000 végén a lemezboltokba került, 2001-ben pedig megjelent a Kánaán cimű nagylemezük. (ezen nem mellékesen közreműködik Gabi is a Baby Sistersből). Az albumról a Tartson örökké mellett a Vér nem válik vízzé című szerzeményhez is készült videóklip, méghozzá 2001. novemberében.

2003 őszén aztán jött a minden korábbi sikert felülmúló, Szenzáció! címet viselő album, amely egy esztendő alatt platinalemezzé érett, vagyis 30 ezer példány kelt el belőle. A rockos funky slágerek sorra lettek a rádiók kedvencei. Az új lemezükről először a Játszom, majd a Királylány lett óriási siker. 2005. március 23-án pedig az év könnyűzenei bombajaként beharangozott Vírus című korong is a boltokba került.

Az új album, amely a Bohémélet címet viseli még nagyobb durranásnak ígérkezik. Az új lemez stílusa egy kicsit eltér a korábbiaktól, bár ez minden új lemeznél így volt.

A 2006-os évi Pecsa

koncerttől kezdve nagy figyelmet fordítanak a színpadi megjelenésre is.

2007 elején Móritcz Norbi elhagyta a zenakart! Így a basszusgitárt Késmárki Zsolt pengeti - hivatalosan - április 1-jétől!

Most 2008 elején vagyunk és készülőben van a srácok 7. albuma!

 
Time
 
Hooligans
 
Tibi
 
Endi
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Linkek
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!